Mivel az adatok teljesen rugalmasak és egyes mezőkre / entitásokra bontva, a lehető legkisebb egységekre oszthatók, ugyanúgy a szoftverrendszer elemeit is le kell bontani a lehető legkisebb egységekre, modulokra, és azokat ugyanilyen módon össze kell kapcsolni, lehetővé téve a komponensek közötti választást a rendszer felhasználói számára. Monolitikus rendszerek helyett a modularitás kötelező! A fent leírt adatmodellnek elosztott rendszerekre van szüksége, ahol a résztvevőket rugalmas hitelesítési és engedélyezési rendszerben definiálják, és rugalmasan definiált vezérlőparaméterek határozzák meg a munkafolyamatokat és a rendszeren belüli kapcsolatokat minden résztvevő számára. Ez a megközelítés lehetővé tesz az egyes munkatársak számára teljesen egyedi, komplex beállításokat, programozók beavatkozása nélkül, a paraméterek megfelelő beállításai révén. A gépnek / szoftvernek képesnek kell lennie arra, hogy összegyűjtse az információt a folyamatosan változó környezetről, ahonnan a felhasználó (könyvtáros és védőszemély) érkezik, és ezen információk alapján a következő lépés automatikusan levezethetővé válik, és a felhasználót az automatizált és gördülékeny munkafolyamatok támogatásával képesek vagyunk hatékonyan támogatni a munkájában.

Óriási potenciál rejlik a szoftver közösséggel való megosztásában. A modern korszak tendenciája a nyílt forráskódú rendszerek használata, ahol a közösség támogathatja bizonyos funkciók kifejlesztését. Minél kisebbek a modulok, annál nagyobb az esélye, hogy a modulok nagyon rugalmasan és gyümölcsöző módon lesznek összekapcsolhatók. Az általánosan elfogadott szabályoknak hála a modulok és a kommunikációs infrastruktúra közötti viszonyok meghatározásával garantált a választás szabadsága: ugyanazon modul variációi előállíthatók és elérhetők, a meglévő modulok pedig testreszabhatók, ha szükséges. Ideális megoldás természetesen, ha a folyamatokat rugalmas modulon belül vezérlik a vezérlő paraméterek és beállítások, anélkül, hogy külön modulok lennének az egyes individuális változatokhoz.